Csütörtökön beköszönt Sávuot ünnepe

savCsütörtökön este 20:07-kor beköszönt következő ünnepünk Sávuot (שבועות). Ez az ünnep a Tóra adásának állít emléket, de mivel mint a többi zarándokünnep, ez is kapcsolatos a mezőgazdasággal, a termés zsengéjének és az aratásnak napja is. Beborítjuk virággal otthonainkat és zsinagógáinkat, mert ahol a kinyilatkoztatás történt, a Szináj hegyén szintén nyíltak, bimbóztak, virultak a virágok. Másrészt a növények jelzik a természet zöldülését, megújulását, pompáját. Az első nap Mózes II. könyvéből a 19-es és 20-as fejezetet recitáljuk. Ezek leglényegesebb része a Tízparancsolat, melyet állva hallgathatnak meg a jelenlévők. Második nap Mózes V. könyvéből, a 14. fejezet 22. énekétől, a 16. fejezet 18. énekéig olvassuk a szent szöveget, amelyek a különböző mezőgazdasági törvényekről szól és a zarándokünnepek felsorolásával foglalkozik.

Sávuot, a Tóra-adás ünnepe, Izraelben egy, a világ más részein, azaz a diaszpórában kétnapos ünnep. Sávuot szó szerint a Hetek Ünnepe, mivel pontosan hét héttel van Peszách után, és egybecseng az ómer-számlálás 49 napját követő ötvenedik napjával. Innen a magyar „Pünkösd” elnevezés; ez a görög „Pentakosion” = ötven szóból származik. Az ünnep imarendje, és minden előírása megegyezik a másik két zarándok-ünnepével, valamint a szombatra vonatkozó tilalmak, természetesen, erre a napra is vonatkoznak. Szokás Sávuot éjszakáját ébren tölteni, és a Tórát tanulmányozni. Ez köt össze bennünket a Szináj hegyi Tóra-adás emlékével. Ilyenkor általában tejes ételeket esznek. Ennek a szokásnak folklorisztikus okai vannak. Az ünnep második napján Mázkirt mondunk a halottainkért.