A holokauszt áldozataira emlékezünk

Remember-Yom-Hashoah-CandleAz ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor.

Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozta, hogy a tagállamok kötelessége megemlékezni a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatról, és oktatási programokat indítani annak elősegítésére, hogy az ehhez hasonló népirtás többé ne ismétlődhessék meg. A határozat emellett elutasította a holokauszttagadást, és általánosságban is elítélte a vallási vagy etnikai diszkriminációt és erőszakot. A Holokauszt Emlékközpont minden évben megemlékezik erről a gyásznapról.

A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a “végső megoldásról” 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése “tűzben elégő áldozat”, héber szinonimája soá) mintegy kétszázezer, a nácik által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek.
A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések 5 és 6 millió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer fő közöttire tehető.