Szombaton este megnyílnak a zsinagóga kapui a látogatók előtt

muzej2015A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a már megszokott színes programokkal idén is részt vesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozaton, amelyből a Dohány utcai körzet is kiveszi a részét.

A 2015. június 20. szombaton este, 22 órától kezdődő esemény során izgalmas és színes programokon vehetnek majd részt az érdeklődők, a Dohány utcai zsinagógában. A Wallenberg kertben bemutató séták, a zsinagóga előtti Herzl téren pedig klezmer koncertekkel várják az éjszakázókat.

A program:
Raoul Wallenberg Park:
Rejtő-Maraton – az idén 110 éve született Rejtő Jenő műveiből olvasnak fel meghívott vendégeink, a felolvasásokat élőzenével fűszerezzük, s abba egy-egy kedvenc Rejtő idézetével bárki becsatlakozhat.

Dohány utcai zsinagóga:
Az egész éjjel nyitva tartó zsinagógában vezetett sétákkal várjuk az érdeklődőket. (Budapest VII. ker., Dohány utca 2.)

Herzl tér:
A Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl téren 22:30 órától a „Klezmer éj” címmel, koncertekkel kedveskedünk a hozzánk látogatóknak.

22:30 óra – Klezmerész együttes koncertje
A zenekar tagjai: Sós (Klein) Judit – ének, Török Judit – ének, Zala Judit – hegedű, Gordon Teodóra – klarinét, Szolnok Bence – gitár, Temple Richárd – nagybőgő, Garai Péter (együttes vezető) – dob

23:45 óra – A Sabbathsong Klezmer Band koncertje
A zenekar tagjai: Masa Tamás – ének, trombita, furulya, Masa Anita – ének, Bódi Mónika – hegedű, Szabó Bálint – klarinét, Schreier Norbert – szaxofon, Csányi Sándor – tangóharmonika, zongora, Szentkirályi György – gitár, buzuki, Langer Zoltán – nagybőgő, Andrasics Szabolcs – dobok