Meghívó az idei lecsópartira!
| Idén is megrendezzük az immár hagyományos lecsópartit a Bethlen téri zsinagóga udvarán. Mindenkit szeretettel várunk! Már három templomkörzet vesz részt a szervezésben: a Bethlen, a Dohány és csatlakozott a Páva u. is! Lesz lecsó, lesz rablóhús, lesz süti. A szórakoztatásunkról gondoskodik Klein Judit és Garai Gábor színművészek. Fellépnek kántoraink és utána természetesen lesz karaoke is! |
A kilénk az orthodoxián, minden csütörtökön!
Az első alkalommal Weiszberger főrabbi úr a pusztai szentélyről prezentációval egybekötött előadást tartott a mááriv és mincha ima között. Ezúton is nagyon köszönjük!
szöveg: mazsihisz.hu , kép: dohany-zsinagoga.hu



Mága Zoltán koncert!
Most a csodálatos Dohány utcai zsinagógába érkezik ez a fontos küldetés. A templom - Isten háza, ahol minden ember egyenlő, ahol minden lélek ugyanolyan fontos! Itt otthonra lel a szív, magasztos hangulatban megnyílik a lélek. Eggyé válnak, közösséggé válnak a jelenlévők. Megszűnik minden baj és bánat, egy kis időre csodálatos béke költözik a Földre.

A zene, a templomi zene még tovább viszi a lelkeket s egy kicsit úgy érezhetjük, hogy megérkeztünk, otthon vagyunk, minden terhet letettünk. Ezt szeretné adni nekünk Mága Zoltán. Ennek a rendkívülinek ígérkező hangversenynek a fővédnökségét megtiszteltetésünkre, dr. Erdő Péter bíboros, prímás úr és dr. prof. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi közösen vállalta el. A házigazda-műsorvezető szerepét dr. Frölich Róbert a Dohány utcai zsinagóga főrabbija. Szeretettel várjuk Önöket. Jegyeket ide kattintva lehet vásárolni.
Születésnapi köszöntő
A napokban töltötte be 75. életévét Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ, a BZSH ügyvezető igazgatója, a Dohány utcai körzet elnöke.
A Főnök, ahogy a háta mögött, vagy éppen előtte szólítják. Közel 25 éve vesz részt a hazai zsidó közéletben, húsz éve igazgatója a MAZSIHISZ-nek. Az az ember, akiről mindenkinek van véleménye. Ki dicséri, ki szidalmazza őt, persze ezek a szerepek sem állandóak, időnként cserélődnek. Ám egy vezető esetében ez így van rendjén. Mert akár tetszik, akár nem, Zoltai Gusztáv egy irányító, egy vezető.
Az Őt kritizálók is elismerik, hihetetlen munkát végzett és végez ma is, ő az, akinek érdemes odafigyelni a szavaira. Folyamatosan csöng a telefonja, akár az irodájában ül, akár valamilyen rendezvényre siet. Arra még senkinek sem sikerült rájönnie, hogy mindeközben hogyan képes fejben tartani az elintézendő ügyeket, vagy az éppen az irodájába beesők problémáját orvosolni. Mert még erre is futja idejéből, energiájából.
Amikor ő lett a hitközség operatív irányítója, akkor kellett a rendszerváltoztatás után újból működtetni a szervezetet, azt élettel megtölteni. Igazán embert próbáló feladat volt, a semmiből újjáépíteni a rendszert. Zolai Gusztáv volt az, akinek ez sikerült. Rengetegen kritizálták már akkor is, hogy az ő szellemisége nem megfelelő, az ő múltja nem megfelelő, ám ő ezekre a vádakra leginkább csak a munkájával felelt. Manapság lehet látni, az idő Őt igazolta.
Az életrajza szinte mindenhol elérhető, ő soha nem tagadta meg múltját, az ötvenes évek közepétől a mai napig. Dolgozott a Kőbányai Textilgyárban, majd a Magyar Hirdetőben, a Mikroszkóp Színpadon, a Pesti Vigadóban, a Játékszínben. Közben a filmgyárban is megfordult. Az akkori rendszer elfogadta tőle azt, hogy mindezek mellett rendszeres templomjáró, vallását gyakorló zsidó volt. A nyolcvanas évek végén lett a hitközség kulturális igazgatója, majd később operatív irányítója. Mindeközben az európai és a világ zsidó szervezeteiben is szerepet vállalt. Tagadhatatlan, hogy a hitközség magán viseli azt az arculatot, amit Zoltai Gusztáv hozott. Mégis ennek köszönhető, hogy a MAZSIHISZ-t elismerik az országban, a mindenkori kormányok és az ellenzék folyamatosan keresi a kapcsolatot a felekezettel, hiszen a hazai zsidóság képviselőjének a véleménye fontos. A hitközség megerősödött, több intézményt is létrehozott, azokat sikeresen működteti és ez is elsősorban Zoltai Gusztáv érdeme. A magyar kulturális életben jelentős szerepet játszó Zsidó Nyári Fesztivál is – többek között – neki köszönheti hírnevét.
Közel egy éve, hogy elvállalta a Dohány utcai körzet elnöki posztját. Akkor is az volt a szándéka, hogy ezt a körzetet élettel tölti meg, a főrabbi úrral és az elöljárókkal együtt. Eleddig ez is sikerült neki, s amennyire őt ismerjük, ezt a munkát is folytatni fogja.
Reméljük még sokáig!
Boldog Születésnapot, Elnök Úr!
Új néven és új vezetéssel a Dohány utcai zsinagógáért létrejött alapítvány
A Fővárosi Bíróság, 2010. június 7-i hatállyal új névvel, Alapítvány a Budapesti Dohány utcai Zsinagógáért jegyezte be alapítványunkat.
Ezzel egy időben megváltozott az alapítvány képviselete is.
A kuratórium új elnöke, Nádel Tamás lett, helyettese, dr. Kunos Péter. Ők ketten jogosultak képviselni aláíróként az alapítványt.
A kuratórium, mint kezelő szerv tagjai a következők: Fekete Miklós, Gervai László, Zoltai Gusztáv.
A változásra azért volt szükség, hiszen a zsinagóga felújítása megtörtént, így megváltoztak a célok, amelyekhez új összetételű kuratóriumra is szükség volt.
Három kántorunk is volt ezen az estén!
Meglepetés péntek esti imánál! Három kántorunk is volt ezen az estén!
Rengetegen jöttek el péntek este a Dohány utcai zsinagógába, mintha előre sejtették volna, hogy ezen a napon különleges élményben lesz részük. Fekete László főkántor úr meghívására két amerikai kántor jött el a templomba. Simon Spiro, Beny Maissner és Fekete László hangja teljesen betöltötte a nagytemplomot.
A zsinagóga rendszeres látogatóinak elsőként az tűnt fel, hogy jóval többen jöttek a szokásosnál, majd pedig megtudhatták az okát is. Fekete László, a zsinagóga főkántora két barátját hívta meg a péntek esti imádkozásra, a három kántor egymást váltva énekeltek és imádkoztak. A két vendég tenorja, valamint Fekete László főkántor basszusa tökéletesen kiegészítették egymást.
Mindhármuk szinte azonnal megtalálta a közös hangot a zsinagóga kórusával és orgonistájával, mintha egész héten át ezt gyakorolták volna. A templomba betérők számára teljesen új élményt jelentett a péntek esti ima. Nádel Tamás, a Dohány utcai körzet elöljárója, alelnöke szerint szükség lenne még ilyen alkalmakra, mert nagyon jó látni, hogy ennyire megtelt a templom imádkozókkal.
Az imádkozás végén, Fekete László főkántor a vendégeivel együtt énekelte el a Solem Alechem-t, teljessé téve ezt a szép estét.
Köszönet ezért a szép estéért!



Balról jobbra: Beny Maissner, Fekete László, Simon Spiro
Vendégünk volt Markó Iván
„Közkívánatra” sorozatunk első vendége Markó Iván Kossuth díjas balett művész volt április 25-én.
A verőfényes tavaszi időjárás ellenére sok érdeklődő érkezett a Hitközség Síp utcai Dísztermébe, akik találkozni kívántak a művésszel és meghallgatni beszélgetését Breier Péter újságíróval.
Elsőként egy filmrészlet került bemutatásra, mely a művész győri sikereit, majd a Bejart balettnél töltött éveit idézte fel. Ezt követően részleteket olvasott fel a művész készülő könyvéből, szüleit és gyermekkorát, Hajós utcai emlékeit, a balett iránt érzett gyermekkori rajongását és a Dessewfy utcai zsinagóga meghitt hangulatát a hallgatóság elé varázsolva.
A Győri Balettnél eltöltött évek Markó Ivánt már egészen ifjúkorban a tehetségét magas fokon kiteljesítő művésszé érlelte, ahonnan kitartó rajongása és elért sikerei alapján őt sorsa a világ legjobb táncművészei közé, a világhírnévig repítette. Ám a tehetség, a megszállott rajongás, a világsiker mellett is idővel úgy érezte, meg kell
osztania életérzését, és a balett művelésének kiteljesítő élményét másokkal. Az egyetemi tanárként balett oktatást végző művész Izraelben ezt valósíthatja meg, így mélyen átérzett zsidósága és ez a kitűzött cél együtt őt kivételes élményekkel gazdagítja.
A jövőbeli terveiről is beszélt a művész, melynek középpontjában egy Mózesről szóló balett megvalósítása szerepel.
A közvetlen, szeretetet árasztó beszélgetés végére is maradt még kellemes élmény, székeiben ülve „megtáncoltatta” közönségét a művész, a mozdulatokat mély átérzéssel előmutatva számukra a Romeo és Júlia
zenéjére. A jól sikerült délután Zoltai Gusztáv elnök úr köszönő szavaival ért véget.
Sorozatunkat ősszel folytatjuk. A kívánság listán még sok ismert személyiség szerepel, szeretnénk közülük minél többet meghívni körzetünkbe.
Nádel Tamás
alelnök
Dohány utcai körzet
Körzetünk széder estéje
Zoltai Gusztáv elnök úr köszöntött mindenkit, majd ezt követően dr.Frölich Róbert főrabbi úr bevezetője után felolvasta a Hagadát. Minden szakaszt részletesen elmagyarázott, a Kiddus alatt és minden micvénél pedig mindenki együtt mondta a bróchókat. Mindenki kényelembe helyezte magát, hiszen ahogy főrabbi úr is elmondta, egy olyan korra emlékeztünk, amikor csak a szabad emberek ehettek ily módon, ezen az estén pedig nemcsak szabadok, hanem urak is vagyunk. A Hagada meghallgatása és a hagyományos 4 pohár bor, illetve a széder tálon is megjelenő szimbolikus étkek elfogyasztása után jöhetett a maceszgombócos leves és a főétel ( megjegyzem a süteményt inkább nem említeném
Sikeres volt a nyílt nap zsinagógában

Nagyon hálásak vagyunk az Elnök úrnak, Főrabbi úrnak, Frölich Katinak, Schwezoff Dávidnak, Pásztor Raymundnak, Peccol Sándornak és Lécfalvi Sándornak a nagyszerű és figyelmes szervezésért, idegenvezetésért!
Károly herceg és felesége látogatást tett a Zsinagógában
A MTV Hiradójának felvételét itt megtekinthetik.
Széder-este
Szeretettel várunk mindenkit Dohány utcai templom körzet széder-estjére , amely 2010 március 29.-én a Mááriv ima (Talmud-Tóra) után a Goldmark teremben kerül megrendezésre. Jegyek korlátozott számban kaphatóak, amelyeket 2010 március 23.-ig lehet megvásárolni a körzet irodájában, a Síp utca 12.-ben a Mazsihisz épületében! A csirkés menü ára 3800.- Ft, a marhahúsos menü 4000.- Ft.
Tartson velünk és hozza el családját is!












