Szombat este beköszönt Pészach ünnepe

peszachsedertalMa este 17:47-kor beköszönt a Szombat, majd holnap, az ünnep kimenetelét követően (18:53) rögtön köszönthetjük Pészachot (פסח), amely a csodás egyiptomi kivonulás és megszabadulás emlékünnepe, és a diaszpórában nyolc napon át tartunk. Első- és utolsó két napja főünnep, a közbülső négy nap félünnep.

Az Örökkévaló Izrael gyermekei tiszteletére nevezte ez ünnepet a Pászka napjainak, mert a hívó szóra otthagytak csapot-papot, házat, egész Egyiptomot, fejükre tették a keletlen tésztát, a “nyomorúság kenyerét” és mentek Mózes után az ismeretlenbe. Kivonultak a rabszolgaság országából. Ezért hét napig – Izraelen kívül 8 napig – csak kovásztalan ételt szabad fogyasztani. A hetedik napon keltek át a Vörös Tengeren és szabadultak meg üldözőiktől.

Parancs szólt, hogy áldozzanak pészachi bárányt és fogyassza el közösen annyi család, amely el tud fogyasztani egy bárányt egy este. Időszámításunk hetvenedik évében a Szentély elpusztult, azóta nem áldozunk, de a szertartásról, évről évre, nemzedékről nemzedékre megemlékezünk. Lakóhelyünket megtisztítjuk a kovászos ételféléktől, gyertyával és tollseprűvel kutatjuk, ellenőrizzük, hogy maradt-e otthonunkban kovászos étel. Izraelben az első este, Izraelen kívül az első két este szédert rendeznek, (a szó rendet jelent). Az est dramaturgiája, hogy egy gyermek kérdezi: “miben különbözik ez az este minden más estétől” és a felnőttek felelnek, elmondják: “szolgák voltunk a fáraónál, Egyiptom országában, de kivezetett onnan az Örökkévaló, erős kézzel és kinyújtott karral.”

A széder estén, egy tálon csupa jelképes étel található: keménytojás, sült nyak, keserűfű, chároszet, zöldség, macesz.

A keménytojás a gyászt jelenti, hiszen sokan pusztultak el Egyiptomban, fiukat, Fáraó parancsára a Nílusba vetették, Mózest is egy gyékénykosárba menekítették meg. A rabszolgahajcsárok ostora alatt és az embertelen körülmények között sokan pusztultak el.

A sült nyak a bárányra emlékeztet, melyet a kivonuláskor áldoztak őseink, de szimbóluma a kinyújtott karnak, amellyel kivezette Izraelt az Örökkévaló. A keserűfű a keserűség jelképe.

A chároszet (alma-, körte-, dió-, borral leöntött elegye) az építésre használt maltert jelzi.

A zöldség a tavaszt, de sós vízbe mártva a könnyeket idézi.
Három macesz a keletlen tésztára emlékeztet, amelyet nagy sietve hoztak ki őseink Egyiptomból. A három pászka – Kohén – Lévi – Izrael, a három nagy csoport, amelyekből a törzsek alapján a zsidóság összetevődik.

Széder este kötelesek vagyunk, a többi napon megengedett maceszt fogyasztani. Négy pohár bort iszunk, mert “kivezettelek Egyiptom országából”, “megváltalak benneteket kinyújtott karral”, “Népemmé teszlek benneteket”, “megmentlek a szolgasorból”.

A gyermek kérdésére a Hágádából (מה נשתנה) olvassuk a választ. Alapjait a Misnából eredeztetik. Időszámításunk 500. évében lényegében a mai formában már összeállt a most ismert szöveg. Később aranyos költemények színesítették az elbeszélést, amelyek a gyerekek érdeklődésére is számot tarthatnak. Mert ilyenkor asztalnál ül a család apraja-nagyja, nemzedékről nemzedékre, évről évre, és elmesélik az Egyiptomból való kivonulás történetét, mintha velünk történt volna.

Az ünnepnek négy neve van:
1. Pészach (פסח), az “elkerülés ünnepe”, mert a Tóra szerint a csapás “elkerülte” a zsidó házakat.
2. Hág HáMácot (חג המצות), a kovásztalan kenyér ünnepe. Emlékezve a történelmi eseményre, amikor őseink sietve hagyták el Egyiptomot, s nem volt elég idő a tészta megkelésére.
3. Hág HáÁviv (חג האביב), a tavasz ünnepe.
4. Zmán Héruténu (זמן חירותנו), a szabadság ünnepe.


Mindenkinek Boldog Pészachot kívánunk mindenkinek!
חג פסח שמח