Főrabbink és főkántorunk is részt vett a keresztény-zsidó imaórán

kerzsidoraAz ökumenikus imahét utolsó, nyolcadik napján, január 24-én, vasárnap keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást Erdő Péter bíboros, prímás és dr.Frölich Róbert főrabbi vezette, a keresztény felekezetek képviselői imával szolgáltak.

Az ökumenikus imahetet lezáró keresztény–zsidó imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény–Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz-plébánia. Az immár tizedik alkalommal megrendezett szertartás elején Horváth Zoltán plébános köszöntötte az egyházak vezetőit és a híveket. Köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga vezetője is részt vett a templomban tavaly ősszel annak az emléktáblának az avatásán, amelyet Hévey Gyula egykori plébános emlékére állítottak, aki 1938 és 1944 között sok ezer zsidó honfitársa életét mentette azáltal, hogy megkeresztelte őket.

Erdő Péter bíboros tanítását követően dr.Frölich Róbert főrabbi egy közelgő zsidó emléknap kapcsán az emberről elmélkedett. A következő hét csütörtöki napja a zsidó naptár szerint svát hónap 15. napja, a fák újéve. A növényeket ünneplik ezen a napon, amelyek nélkül nem lenne élet. A fa nem csak gyümölcsöt terem, hanem tiszta oxigént termel, és ezzel hozzásegít, hogy életben maradhassunk. Sok párhuzamot vonhatunk a fa és az ember között.
„Az ember a mező fája – áll Mózes 5. könyvében. A fák gyökereiből jut fel az éltető erő a lombkoronáig, a fa termést hoz, a lehulló magokból pedig új fák nőnek ki. Mi is ilyenek vagyunk: gyökereink mélyen a talajban vannak – a kultúránk, a vallásunk, a hitünk –, ezeken át szívjuk magunkba a táplálékot. Mi vagyunk a törzs, s feladatunk továbbadni az életet az utódainknak.

A Mózes könyvében leírt parancs – a gyümölcsöt termő fát ne vágd ki – örök parancs. Számunkra a gyümölcsöt termő fa a kultúránk, a neveltetésünk, a hitünk, ezek gyümölcsei nélkül nem tudunk élni. Nincs két egyforma fa, és nincs két egyforma ember sem, de összeköt minket ember voltunk, hogy Isten képmására lettünk teremtve. A jövő csütörtökön megünnepeljük a fákat. Ünnepeljük meg egymást is: „ugyanazok vagyunk, az Isten képmását hordozzuk és ennek a képmásnak kijár a tisztelet és a szeretet, jöjjünk akárhonnan, legyünk akármilyenek” – mondta dr.Frölich Róbert főrabbi.

Az igehirdetéseket követően a különböző keresztény felekezetek képviselői adtak hálát az Úrnak az együttlétért, imádkoztak egymás elfogadásáért, a hitben és a teljes életben való növekedésért; azokért, akiket a hitükért üldöznek és azokért, akik őket segítik; azért, hogy szembe tudjunk szállni minden igazságtalansággal.

Imát mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke; Lackner Pál nyugalmazott evangélikus tábori püspök; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház elnöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke; Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) főtitkára.

Az elmélkedések között Merczel György, a templom kántor-karnagya, Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és az Imperfectum Együttes adott zenei szolgálatot.

(Fotó: magyarkurir.hu)