Ismét együtt fogadhattuk a Szombatot

dohnyit20A koronavírus miatti leállások következtében hosszú idő után első alkalommal gyűlhettek össze ismét közösségünk tagjai, hogy együtt köszönthessék a legutóbbi Sábátot.

A Dohány utcai zsinagógába nagy örömmel tértek vissza a hívek. Vannak, akik már hónapok óta nem látták egymást, nem imádkozhattak közösen, így érthető, hogy mindkét körzetben felemelkedett hangulatban telt a tegnap esti szombat fogadás.

Természetesen az alapvető járványügyi szabályok betartása mellett zajlott az imádkozás, a zsinagógába való beléptetés előtt lázat mértek, az imádkozás alatt pedig mindenki maszkban tartózkodott, ám ez semmit nem vett el abból, hogy ismét együtt tudott imádkozni két újabb budapesti közösség.

Képek az első közös imádkozásról a koronavírust követően>>>