Következő hetiszakaszunk: Ki Távó (כִּי תָבוֹא)

kidzovajEzen a héten a Ki Távó (כִּי תָבוֹא), askenáz kiejtéssel Ki szóvaj hetiszakaszát olvassák fel a zsinagógákban. Jelentése: “Midőn bemégy”. A cím természetesen a Kánaán országába való bemenetelre utal, ekkor a föld zsengéjéből népünnepély keretében vinni kellett egy kosárkával a jeruzsálemi Szentélybe.

A valóságban a hét kiemelt növény (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajfa, és méz) tizedét adták át a papnak gyönyörű ima kíséretében.
“Vándor arámi volt az atyám, lement Egyiptomba. Mint jövevény élt ott, csekély számban és ott nagy, hatalmas, és nagyszámú nép lett…”
A szöveg valószínűsíti, hogy más áldozások bemutatása is imákkal volt egybekapcsolva.

A Szidra áldásokat és átkokat is tartalmaz.
“És lesz, hogyha hallgatva hallgatsz az Örökkévaló szavára, áldott leszel a városban és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhednek gyümölcse, és földed gyümölcse.”

Választani lehet az életet, az áldásokat.

Hosszú sorok sorolják a retorziókat, az intelmeket. Mi találjuk meg a követhető utat, amelyet Mózes össze is foglalt számunkra.
“Őrizzétek meg tehát a Szövetség szavait és tegyétek meg, hogy boldoguljatok mindenben, amit cselekesztek “