Rendszerváltás és a magyar zsidóság – beszélgetéssorozat (1.rész)

rendsz_goldm
Hogyan történt a rendszerváltás a magyar zsidóságban? Hogyan élték meg a különböző zsidó csoportok, közösségek az újbóli felszabadulást? Milyen értékek születtek 1989 táján, s ebből mi működik még napjainkban is? Hogyan emlékeznek az akkori idősebbek és fiatalok erre az izgalmas korszakra?

A rendszerváltás nagyon mély átalakulásokat indított el a magyar zsidóság életében, ahogy felszabadult a több évtizedes politikai és titkosszolgálati ellenőrzés alól. De nem csak a szabadság, hanem az újjászerveződés és a viták korát is éltük: felekezet vagy nemzetiség; cionizmus versus magyar zsidóság; a vallási reneszánsz kérdései; a mindennapi antiszemitizmus ügyei is felbukkantak, amikor elmúltak az eufóriával teli napok.

Az Alapítvány a Dohány utcai zsinagógáért szervezésében beszélgetés-sorozat indult, amelyben időről-időre út témákat járnak körül egy-egy beszélgetés keretében.

E a sorozat első felvonására csütörtök délután került sor a Goldmark teremben, ahol Dési János újságíró moderálása mellett Fekete László főkántor, dr.Frölich Róbert főrabbi, és Kardos Péter főrabbi meséltek a hitközségi rendszerváltásról, arról, miként élték át azokat az időket, amikor nem volt olyan könnyű az élet a hitközségen kívül egy zsidó vallását gyakorlónak, mint manapság.

Képek a beszélgetésről>>>