Következő hetiszakaszunk: Pökudéj (פְקוּדֵי)

pokudeEzen a héten a Pökudéj (פְקוּדֵי) szidráját olvassák fel a templomokban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: elszámolás. Ez Mózes II. könyvének zárószakasza, a XXXVIII. fejezet 21. versétől a XL. fejezet végéig.

Elkészült a nagy mű, a pusztai hajlék. Mózes maga mellé vette Itámárt, Áron fiát, mert a számoláshoz mindíg két ember kell, hogy ne érje szó a ház elejét, és számadást készítettek a felhasznált anyagokról, eszközökről.

634 kg aranyat, 2150 kg ezüstöt, 3 tonna rezet használtak fel az építkezés során. Mózes meggyőződött arról is, hogy Becálél és munkatársai mindent az Örökkévaló előírásainak megfelelően készítettek el.

És megáldotta Mózes a 90. zsoltár szavaival: “legyen velünk Urunk Istenünk jóakarata !” Tedd maradandóvá kezünk munkáját, tedd maradandóvá munkánk gyümölcsét.”

A Frigysátor végigkísérte Izraelt pusztai vándorlásain, Józsué idejében először Gilgálban állították fel, később Silóban. Ott maradt a bírák korában végig, majd Dávid király Gibeonba szállíttatta. Salamon király hozatta fel Jeruzsálembe, ahol a Nagy Szentélyben kapott helyet.