Húszmillió forintos támogatás a Szeretetkórháznak a Dohány Alapítványtól

atadasA Dohány Zsinagóga Alapítvány húszmillió forintos adományának köszönhetően több létfontosságú modern géppel gazdagodott a Mazsihisz Amerikai úti Szeretkórháza.

A szemészet egy komplett vizsgálati berendezést kapott, amely az országban a jelenlegi legmodernebb gépnek felel meg, míg az urológia egy ultrahang diagnosztikai készülékkel gazdagodott, amely felváltja így a korábbról elavult, közel harminc éves régi készüléket.

Az ünnepélyes hétfő délelőtti átadáson a Dohány körzet és a hitközség részéről jelen volt dr.Kunos Péter ügyvezető igazgató, dr.Frölich Róbert főrabbi, valamint Nádel Tamás, az Alapítvány elnöke. A kórház részéről Szinai T. József gazdasági igazgató, dr.Deutsch Zsuzsanna igazgató, dr. Grósz Andor, dr.Bajor Gábor, valamint az osztályokon dolgozó szakemberek is jelen voltak és személyesen fejezték ki köszönetüket a nemes felajánlásért, amely nagy segítség lesz az intézmény betegeinek gyógyításában.

Az átadáson be is mutatták a kórház orvosai a készülékeket működés közben, és már most látható volt, hogy a Dohány Alapítvány által felajánlott összeg, a lehető legjobb helyre került.

Képek az ünnepélyes átadásról>>>