Békés Szombatot kívánunk!

shab2gyMa már korán, fél négy után öt perccel beköszönt a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására. Mindenkit szeretettel vár a Dohány utcai zsinagóga.

Ma Hanuka negyedik napját ünnepeljük, így ma a szolgagyertyával együtt ötöt gyújtunk a hanukián, valamint a szombati gyertyák lángjai is fellobbannak.

Aktuális hetiszakaszunk a Mikéc (מִקֵּץ), melyben Józsefet a börtönből a királyi palotába viszik, hogy megfejtse a Fáraó álmát. Mivel sikerül is neki, alkirályi kinevezést kap, hogy előkészítse Egyiptomot a hét szűk esztendőre. Amikor ez eljön, az éhező országokból Egyiptomba áramlanak a népek gabonát venni és a Kánaánból jövők között vannak József testvérei is, akik annak idején eladták őt. József nem fedi fel kilétét, hanem követeli, hozzák le magukkal Benjámint is. Ezt követően jön a testvérek legnagyobb drámája.

Szombat bejövetele: 15:35
Szombat kimenetele: 16:46

Hetiszakasz: Mikéc (מִקֵּץ)

dr.Frölich Róbert országos főrabbi tanítása a hetiszakaszról:


Minden hittestvérünknek Békés Szombatot, és jó pihenést kívánunk!
Találkozzunk a Kábálát Sábátkor a zsinagógában!

חג חנוכה שמח ושבת שלום