Ma van a holokauszt áldozatainak emléknapja

Remember-Yom-Hashoah-CandleMinden évben a varsói gettófelkelés évfordulóján tartják meg Izraelben a Holokauszt és a hősiesség emléknapját, amelyen a Soá hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek.
A dátumot 1951-ben választotta ki a Kneszet, és azóta ez a nap a nyitánya annak az egyhetes ünnepségsorozatnak, melynek záróakkordja az egy héttel később ünnepelt jom háácmáut, a függetlenség napja. Ha Niszán 27-e péntekre esik, akkor egy nappal előrehozzák, ha pedig vasárnapra, akkor egy nappal eltolják, hogy ne ütközzön a szombattal. Utóbbi történt ebben az évben is.

Izraelben már tegnap elkezdődtek a központi megemlékezések a hivatalos fáklyagyújtással a Jád Vásemben, ma pedig több megemlékezést is tartanak. Reggel 10 órakor megszólaltak a szirénák, és két percre megállt az élet is az országban. Az utakon autózók is félrehúzódtak, és kiszálltak a kocsijukból, és némán adóztak a Soá áldozatainak emlékének.

Szintén ma kerül sor a March of the Living elnevezésű rendezvényre, az Élet Menetére Auschwitzban, melynek keretében, a több mint tízezer résztvevő csendben átgyalogol Auschwitzból Birkenauba.

Emlékezzünk a holokauszt áldozataira!
יזכור