Március utolsó vasárnapján ismét megtelt a Goldmark terem

dohanyszinpad0326Ismét fellebbent a függöny a Dohány Színpadon.

A Goldmark teremben nem ez volt az első alkalom az elmúlt időszakban, hogy a társulat a Rejtő Jenő műveiből összeállított darabot vitte színpadra. Ezúttal a nagy érdeklődésre való tekintettel egy napon két előadással is készültek.

A “Tévedésből jelentik” című két felvonásos darab mindkét vasárnapi előadására elfogytak elővételben a jegyek, így telt ház előtt léphetett színpadra a társulat.

A szereposztás parádésra sikerült, hiszen a két előadásban a nézők élvezhették többek között Kalocsay Mercedes, Korfanti Ferenc, Ledinger Carmen, D. Csizmadia Ákos, Köves Dóra, Jeges Krisztián, Makrai Pál, Straub Péter, Szemán Béla, Valiszka László és Yaszin El Karamany játékát is.

Sőt! A színdarabban fel-feltűnt a Dohány körzet újságja a Pesti Sólet is, de nem csak ezért élveztük a vasárnapi programot.

Képek a vasárnapi első előadásról>>>