Elhunyt Leonard Cohen

lameleonardcohe“Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a legendás költő, dalszerző és művész, Leonard Cohen már nincs közöttünk” – áll a kanadai énekes, dalszerző és költő hivatalos Facebook-oldalán péntek hajnalban közzétett üzenetben. A zene egyik legnagyobb tiszteletben álló és legtermékenyebb látnoka távozott – írták. A művész gyászszertartása Los Angelesben lesz “egy későbbi időpontban”, a család pedig nyugalmat kér, hogy gyászolhasson.
Leonard Cohen 82 éves volt.

Leonard Cohen Québecben középosztálybeli zsidó családban született 1934. szeptember 21-én. Már elismert író és költő volt, amikor 31 évesen, 1966-ban New Yorkba költözött, ahol zenészként is letette névjegyét. Nem telt el sok idő, és erőteljes líraisággal megírt dalszövegei miatt a kritikusok csakhamar az idén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Bob Dylanhez hasonlították.

Leonard Cohen rengeteg zenészt megihletett, sok szerzeményét dolgozták fel mások, neve bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, és hazája legmagasabb kitüntetését, Kanada Érdemrendjét is elnyerte. Gyakran melankolikus dalai csak ritkán lettek slágerek. Legismertebb dalát viszont, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták már fel.

Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott. A többi között többször elnyerte a kanadai zenész szakma Juno-díját, kapott Grammy-díjat, amellyel teljes életművét ismerték el, és 2011-ben a szintén kanadai zongoraművészről elnevezett Glenn Gould-díjat is neki ítélték oda.

1967-től összesen 14 stúdióalbumot készített. Utolsó lemeze, a You want it darker mindössze három héttel ezelőtt, október 21-én jelent meg.

Emléke legyen áldott!
ברוך דיין האמת